FONTOS Bejelentette Matolcsy György: új intézkedéseket tervez az MNB a zöld hitelezés területén

egyesült királyság

Juncker: öncsonkítással érne fel a brit kilépés

"Öncsonkítással" ér fel, ha a britek csütörtökön úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból - mondta két nappal a népszavazás előtt, kedden Athénban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A Brexit ellen érvel az ijesztgetős közgazdász

Az Egyesült Királyság jobban teszi, ha az Európai Unióban marad - ezt most éppen Nouriel Roubini közgazdász, másik nevén Dr. Doom üzente a világnak a Twitteren. A szakértő szerint a foglalkoztatottság visszaeshet, és az ország recesszióba süllyedhet, ha maga mögött hagyja az EU-t.

Rendkívüli találkozókat szerveznek a brit népszavazás miatt Brüsszelben

Az EU vezetői rendkívüli találkozókkal készülnek a jövő csütörtöki brit népszavazás utáni hétvégére, ahol minden jel szerint először foglalkoznának szélesebb körben a kilépéssel járó teendőkkel. Egyelőre a legmagasabb politikai szinten, nagy titkolózás közepette latolgatják csak a brit szakítás utáni forgatókönyveket, attól tartva, hogy akármilyen kiszivárgott információ csak még több embert állítana a kilépés pártjára - írja az Index EUrologus blogja.

Még mindig nagyon meglepné a piacokat a brit kilépés

Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci tőkeallokációk iránya változatlanul azt jelzi, hogy a befektetőket komoly meglepetésként érné, ha a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson a többség a Brexitre, vagyis a kilépésre voksolna, annak ellenére is, hogy az utóbbi időben a közvélemény-kutatások a Brexit-tábor erősödését mutatják.

Már az EasyJet is a Brexitre készül

Aggódnak a brit légitársaságok, hogy Brexit esetén elveszíthetik repülési jogosultságaikat az egységes európai légtérben.

Nyugi, ezentúl is mehetsz Londonba dolgozni

A 2008-2014 között az Egyesült Királyságba érkező bevándorlók túlnyomó többsége a 20-30 éves korosztályba tartozott, így nem helyes a Brexit-pártiak azon érvelése, hogy sokan csak a szociális háló kihasználása érdekében telepedtek le a szigetországban - írja Darvas Zsolt, a Bruegel Intézet szakértője. Az is fals érvelés szerinte, hogy a bevándorlók elveszik a munkát, a munkanélküliségi ráta ugyanis négy évtizedes mélypont közelében áll.

Már a Brexitnek van nagyobb esélye?

Annyi már a közvélemény-kutatás, hogy nehéz eldönteni, mit is gondolnak igazából a britek az EU-tagságról, illetve miként fognak szavazni június 23-án. Annyi azonban bizonyos, hogy a pollokat összesítő oldalak egyaránt a maradást mellett állók előnyének csökkentésről számolnak be, sőt, van olyan számítás is, ami szerint már a kilépés pártiak vannak többségben.

Rekordmagasra nőtt az Angliában dolgozó uniós állampolgárok száma

Rekord magasra emelkedett az Egyesült Királyságban dolgozó - nem brit - európai uniós munkavállalók száma 2016 első negyedévében. Tavaly 252 ezren érkeztek az EU-ból Angliába, így összességében már 2 millió 210 ezren vállalnak a szigetországban munkát - írja a Telegraph.

A népszavazáson bukhat el a font világhatalma

Az utóbbi hetekben a font erősödni tudott a dollárral szemben, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a közvéleménykutatások többsége a június 23-i EU-s népszavazással kapcsolatban a bennmaradást támogatók előnyét mutatja. A font árfolyama egy nehezen áttörhető, fontos technikai szint közelében jár a dollárral szemben, ezen azonban a brit választópolgárok könnyen átsegíthetik majd, amennyiben az EU-ban való maradás mellett döntenek majd. Amennyiben viszont a kilépés mellett foglalnak majd állást, az könnyedén véget vethet a font nagyhatalmi pozíciójának.

Veszteséges most a briteknek az olajkitermelés

Vesztesége keletkezett a brit költségvetésnek az északi-tengeri brit nyersolaj-kitermelésen a tavalyi pénzügyi évben, először azóta, hogy csaknem fél évszázaddal ezelőtt megkezdődött a tengeri talapzat műveléséből eredő államháztartási bevételek külön kimutatása.

Már a brit konzervatívok többsége is bennmaradna az EU-ban

A legújabb felmérés szerint már a kormányzó brit Konzervatív Párt szavazótáborának többsége is azt szeretné, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként az Európai Unió tagja maradjon.

Cameron az első brit kormányfő, aki kitálalta adóbevallásait

Ígéretének megfelelően közzétette a legutóbbi hat évben benyújtott adóbevallásait vasárnap a brit kormányfő, igyekezve véget vetni a panamai offshore-botrány kirobbanása után az ő személyes pénzügyeivel kapcsolatban felmerült találgatásoknak.

S&P: leminősítéssel járna a Brexit

Ha az Egyesült Királyság a június 23-i népszavazáson úgy dönt, hogy elhagyja az Európai Uniót, az ország elveszítheti jelenleg tripla-A hitelminősítését - ismételte meg korábbi figyelmeztetését Moritz Kraemer, a Standard & Poor's szuverén besorolásokért felelős részlegének igazgatója a Business Insider beszámolója szerint.

Félnek a Brexittől a külföldi munkavállalók

Jelentősen emelkedett a tavalyi év végén a brit állampolgárságért folyamodó, Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok száma a brit EU-tagság jövője körüli bizonytalanságok miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.